A Szentkorona-tant tanulmányozzuk tisztelettel, de nem elfogultan. Annyira tiszteletlenek, gátlástalanok, önhittek viszont sose legyünk, hogy a Szent Koronát múzeumi tárgynak tekintsük, s a Szentkorona-tant csupán egy dicsőbb magyar múltnak. A Szent Korona a mai magyar társadalom akaratától függetlenül is az, ami hosszú évszázadokon át volt: a magyar államhatalom alanya, a Szentkorona-tan pedig a legfőbb bitosítéka a magyar közjogfolytonosságnak.

Magyar nemzet törvényes képviselői a Szent Koronát sosem tagadták meg, a Szentkorona-tant sem vonta vissza soha alkotmányosan összeült magyar törvényhozás. Jelentősége nem akkor volt a legnagyobb, amikor a magyar nemzet jólétben és biztonságban élt, hanem akkor, amikor nehéz helyzetekbe került.

Miért nem siet akkor a mai magyar nemzet a Szent Korona védelme alá? Mert baj van az önvédelmi ösztönével!

1918-ig elképzelhetetlen volt, hogy felelős, valamirevaló magyar politikus szembeforduljon a Szentkorona-tannal, megtagadja. 1918-ban Károlyi Mihályék tudatlanságukban(?), érzéketlenségükben(?) semmibe vették, aminek következménye a szégyenletes trianoni diktátum, illetve annak végrehajtása a népszavazás megtagadásával párhuzamosan.       

A Szentkorona-tan a Kárpát-medencében harmóniát teremtett évszázadokon keresztül, az ellene forduló nacionalizmusok diszharmóniát Trianon után.

A történelmi magyar állam elsősorban azért maradhatott fenn ezer esztendeig, mert a törvénysértés jogot nem alapít elve alapján a magyar történelemben mindig helyreállt a jogfolytonosság úgy, hogy az önkényuralom megszűnése után a magyar nemzet hivatott képviselői országgyűlésen (nemzetgyűlésen) meg nem történtté nyilvánítottak mindent, ami az abszolutizmus idején a látszat-törvényhozás terén történt.

Magyarországon a közösségi önbecsülés és összetartozás utolsó szálait is sikerült szétzilálni a kommunista időkben, a közösségi bűntudat és alacsonyabbrendűség állandó sugalmazásával. Ezek a tömegek, ,,mi”-tudat nélküli csoportok ún. primér szükségleteik, megélhetési, táplálkozási vélt érdekeik által vezettetve abszurd és érthetetlen választási eredményeket hoztak létre, hatalomra juttatva évtizedes megnyomorítottságuk okozóit, illetve azok jogutódait. Ezáltal a káros folyamatok felgyorsulása - a népesség erős fogyása, a nemzeti vagyon kiárusítása, iskolázásának, gyógyításának, munkáltatásának vészes romlása - tapasztalható. Ez a tömeg a megtépázott ismeretei és erkölcsi ítélőképtelensége birtokában igyekszik a legjobb megélhetést, alattvalói létet ígérő pártra szavazni, ezzel a biztos csalódás helyzetét vetítve előre. A nép – mióta népképviseleti választások vannak – jól tudja, hogy a választócédula bedobása után az újabb választásig kevés szava lehet. A térség népei hasonlítanak egy hosszú börtönbüntetést letöltött szabadult rabhoz, akinek a szabad élet legelemibb teendői is nagy feladatot jelentenek, aki hozzászokott a központi ébresztéshez, a közös étkezéshez és munkához, a közös sétához és a közös nyugovóra téréshez a központi villanyoltás után.        

Magyarország kivételesen szerencsés helyzetben van e szerencsétlenségben is azért, mert van egy páratlanul értékes államelmélete, a napjainkban néha-néha felemlegetett Szent Korona-tan. Ha mindezekhez hozzátesszük, hogy már Rousseau is lényegtelennek tartotta a királyság és a köztársaság közti megkülönböztetést, ha egy társadalom megfelelt a népfelség követelményeinek, s a királyságot is köztársaságként fogta fel, ahogyan később az 1920-as esztendők parlamenti vitáiban ugyanúgy felvetődött az, hogy a Szent Korona-eszme nem kötődik államformához, s ha tudjuk, hogy a Corpus Jurisban 1848 óta a ,,nemes” helyére az ország minden polgára lépett, s a Szent Korona-tanát ezek figyelembevételével értelmezzük és elemezzük, akkor sokoldalú alkalmazási és értelmezési lehetőségekkel találkozunk. Nem lehet kérdéses, hogy a Szent Korona Tanának leginkább megfelelő államforma a királyság, de az sem vitatható komolyan, hogy a Szent Korona-eszme működésének, érvényesülésének nem nélkülözhetetlen feltétele a királyság.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a népfelség elvének s a népszuverenitás tanának nincs gyökere a magyar alkotmányjogban. A szuverenitás nem a népé, hanem a nemzeté. Azé a nemzeté, amelyet a szent korona jelképez és képvisel: amely szent koronában az államélet két főtényezőjének: a királynak és az államtagoknak közjogai olvadnak össze felbonthatatlan egységgé. Át kell éreznünk azt, hogy a szuverén jogkört a két főtényező közül egyik se ragadhatja magához ősi alkotmányos jogrendünk szellemének megtagadása nélkül. És ha évszázadokon keresztül meg tudták akadályozni azt, hogy a szent koronában megtestesült nemzetszuverenitás ne alakuljon át a szent korona tagjainak jogát kijátszó fejedelmi szuverenitássá, akkor meg kell találnunk a módját annak is, hogy a szent korona szuverenitását ne engedjük a szent korona fejének törvényes jogát kijátszó népszuverenitássá átvedleni.

A múlttal való kapcsolatot csak úgy állíthatjuk vissza, ha távol tartjuk magunktól a magyar államfelfogástól merőben idegen népszuverenitásnak elméletét, s újra felemelkedünk a szent korona tanának, arra a magyar horizontjára, amelynek alapján őseink ezer éven át hazánk ezeréves fennállását annyi balszerencse között s oly sok viszály dacára biztosították.

,,A magyar alkotmány nem egyes emberek, nem egy nemzedék alkotása. A magyar alkotmány sohasem volt és ma sincs egységes szerkezetbe, külön törvénybe foglalva, tételei úgy alakultak ki évszázados fejlődés folyamán. A magyar alkotmány felépítésén egymást követő nemzedékek hosszú sora dolgozott, tételeiben mindig az egyetemes nemzeti meggyőződés érvényesült. Röviden kifejezve: a mi alkotmányunk épp úgy, mint még az angol alkotmány: történeti és nem írott (kartális) alkotmány.

 Történelmi alkotmányunk azzal a felmérhetetlen nagy előnnyel rendelkezik, hogy valóban a nemzet közmeggyőződését tükrözi. Mi az alkotmányunkat nem kaptuk, nem másoltuk, azt egyáltalában nem készítették; úgy nőtt az ki a nemzeti lélekből természetes fejlemény gyanánt, mint a nemzeti kultúra legnagyobb szabású alkotása. Az ilyen történeti alkotmányra illik igazán, hogy az a nemzet saját életformája; mindenben megfelel a nemzet egyéniségének, lelki világának. Az ilyen alkotmány nagy hagyományok hordozója és egyúttal a jövő fejlődés útja.

A magyar történelmi alkotmány - a Szentkorona-tan - nem olyan ruha, amelyet könnyen le lehetne váltani; ez az alkotmány nemzeti egyéniségünknek megtestesülése. Ha helyesen mondja a költő, hogy ,,szívet cseréljen az, aki hazát cserél”, – nemzetünknek nemcsak szívet, de jellemet is kellene cserélnie ahhoz, hogy egy újonnan készített alkotmány keretei közé illeszkedjék. Mert ehhez a nemzethez ez az alkotmány, ez az életforma tartozik hozzá, épp úgy, mint a magyar nyelv, s a magyar nemzeti kultúra sok más megnyilatkozása.

Oldal: A Szent Korona, Szentkorona-tan
Kárpát-medence - © 2008 - 2024 - arpad.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat